I. Baranyai Szólótáncfesztivál - információk a jelentkezéshez

Nagy örömünkre, az esemény résztvevőinek száma megközelíti a 150-et! Minden reményünk megvan arra, hogy március 3-án, jó hangulat és magas szakmai színvonal mellett, a baranyai tánchagyomány igazi ünnepének lehessünk részesei.

Néhány fontos információ:

  1. A nagy érdeklődés miatt a fesztivál egész napos program lesz, tehát március 3-án reggeltől késő estig tart az esemény.
  2. A bemutatott táncokat 3 fős zsűri kíséri figyelemmel, akik díjazásokról döntenek, ill. szakmai értékelésen adnak visszajelzést a táncosoknak és felkészítőiknek.
    A zsűri tagjai terveink szerint: Furik Rita, Radák János és Varga Sándor.
  3. Kérnénk a nevezőket, hogy adják meg az előadandó baranyai tánc típusait (csárdás-friss / ugrós-friss), akik nem nyilatkoztak a zenei kíséretről, jelezzék, hogy igénylik-e a rendezők által biztosított zenészek zenei kíséretét a szabadon választott táncban (ennek díja: 2000 Ft/produkció)
  4. Kérjük a nevezési díj január 15-ig történő befizetését, átutalással, az alábbi számlaszámra:
    Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány 50800104-11004053 (Szigetvári Takarékszövetkezet) Közleményként kérjük feltüntetni a következőt: "támogatás - szólótáncfesztivál".
    A jelentkező párosokra és szólistákra vonatkozó nevezési díj összege (2/3000 Ft/fő) attól függ, hogy az adott együttesből, iskolából 8-nál több vagy kevesebb táncos jelentkezett. A kísérőpartnerek nem fizetnek nevezési díjat.
    A szabadon választott tánc zenei kíséretének díját a helyszínen lesz lehetőség rendezni.
    Akiknek - iskoláknak, egyesületeknek - számlára volna szüksége a nevezési díj(ak) befizetéséhez, kérjük, jelezzék, s megküldjük az átutalásos számlát.

Mielőbbi válaszokat előre is köszönjük,
a rendezők nevében, üdvözlettel:
Molnár Péter